A konferencia végső programja letölthető a Program menüpontból!
Tisztelt Kolléga!
Örömmel jelezzük, hogy a Magyar Biokémiai Egyesület Budapesten rendezi meg 2009. évi Vándorgyűlését. A konferencia helyszíne az ELTE Egyetemi Kongresszusi Központja.
A konferencia tervezett témaköreiből:
Kémiai biológia
In silico biológia
Fehérjegépek
Jelátviteli rendszerek
Makromolekuláris interakciók
Humán betegségek molekuláris biológiája
Structural Biology and Art (angol nyelvű szekció)
A konferencián előadással, illetve poszterrel lehet részt venni. A Vándorgyűlés szervezőbizottsága a beérkezett előadás-kivonatok alapján - figyelembe véve a lehetséges előadások korlátozott számát - szerkeszti meg a végleges programot. A poszterek esetében várhatóan minden szakmailag megalapozott jelentkezést el tudunk fogadni.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük, hogy bejelentkezését, illetve tervezett prezentációjának összefoglalóját elektronikus úton 2009. június 15-ig küldje el.
Kérjük továbbá, hogy az érdeklődő kollégák figyelmét szíveskedjen felhívni a konferenciára.
Budapest, 2009. március 11.
Baráti üdvözlettel a szervezőbizottság tagjai:
Nyitray László
ELTE Biokémia
Tanszék |
Vértessy Beáta
MTA SZBK Enzimológia
Intézet |
Buday László
SE Orvosi Vegytani
Intézet |
